Félelmek nélkül élni

Kétféle ember van: aki fél, vagy aki félni fog.

Mi, a Lényegiskolában a harmadik embert építjük: aki már nem fél.

Nem az a kérdés, hogy érzünk-e vagy éreztünk-e valaha félelmet, hanem az, hogy megtaláljuk-e a módját annak, hogy ez az érzés ne gátoljon bennünket a további fejlődésünkben.

A félelem a bizonytalanság egyik formája. Az ismeretlennel szembeni gyávaság egyik formája. Bizonytalanság: akárhány éves is az ember, nem tudhat tökéletesen mindent, amit szeretett volna megtanulni és megérteni, sőt saját magát sem képes uralni. A bizonytalanság – a tudatlanság egyik arca – megfoszt bennünket erőnktől, hacsak nem fedjük fel, mi rejtőzik az álarca mögött, és nem indítunk harcot ellene akarattal és kitartással.

A félelem, tehát tudatlanság, de mert érzelem, ezért sok más alapja is lehet.

Vannak olyan félelmek, amelyek szinte minden emberben megjelennek. Erejük, hatásuk nem egyforma.

Ezeket nevezzük alapfélelmeknek.

Most nézzük ezeket, mert ezek között találjuk a kudarctól való félelmet is.

Mi a Lényegiskolában mind a hat alapfélelemre kínálunk megoldásokat. Olyan megoldásokat, amelyek mindenki számára elérhetőek, nem kell hozzá túlságosan hosszadalmas és drága külső segítség, de ugyanakkor hatékonyak, és garanciával működnek.

A garanciánk ereje a megelőzésben rejlik.

Melyek ezek:

  • Megmutatjuk a jövedelemszerzés olyan hatékony módszereit, amelyek aktivitásunk esetleges csökkenésével sem tesznek kiszolgáltatottá, azaz nem a folyamatos munkához kapcsolódnak:
  • Megtanítjuk a kudarc kezelésére, leküzdésére, azzal hogy megmutatjuk azokat a technikákat, amelyek révén kudarcaiból erényt, erőt, sikert kovácsolhat.
  • Megmutatjuk, hogyan tolja ki élettartamát természetesen az egészséges tartományban.
  • Megtanítjuk arra, hogyan építsen tartós, érzelmi, érdek nélküli kapcsolatokat.
  • Megtanítjuk a fájdalmak kezelésére.

A félelmek leküzdésének véleményem szerinti leghatásosabb módszere: Végy egy nagy levegőt, és ugorj bele! Úgy győzöd le a félelmet, hogy szembenézel vele, és teljesen átéled. Addig figyeled, amíg el nem gyengül, amíg meg nem tapasztalod, hogy a helyzet alapvetően veszélytelen volt.

A módszer lényege, hogy fokozatosan hozzászoktatjuk magunkat a rettegett helyzethez, miközben, nyugodt, elengedett, relaxált állapotban vagyunk. Úgy győzzük le a félelmet, hogy nem szaladunk el előle, szembefordulunk vele és átéljük, addig figyeljük, amíg el nem gyengül, amíg be nem látjuk, hogy aránytalanul erős érzelmeket éltünk át. Ehhez a módszerhez mindenképpen kell egy segítő, egy jó barát, aki bátorít, együtt érez és egyszerű tanácsokat ad, de neki nem kell feltétlenül szakembernek lennie.

One Response to “Félelmek nélkül élni”

  • gg:

    Ma néztem TV-t: Nem kapcsoltam be, csak néztem. A rádió viszont szólt, és egy beszélgetésben, ami igen rövid volt, alig 3 perc alatt 5 alkalommal hallottam a félelem szót. És ez elszomorított. Pedig vannak nagyon könnyen elsajátítható megoldások mindenkinek. Persze ezek nem működnek egyik napról a másikra. A Halottak Napja kapcsán a megkérdezett éppen arról beszélt, hogy ő is fél. Nem a haláltól, hanem az addig tartó mindennapoktól, mert nagyon egyedül van.
    Hát erről az jutott eszembe, hogy kellene Élők Napját is tartani, és ekkor biztosan elkerülhetjük azt, hogy magányosak leszünk később.

Hozzászólás írása

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned.

Feliratkozás hírlevélre (hírek, értesítők)
Nagyon hasznos
Login

Skype Online Status

dinamikus élet pénzügyi megoldások sikerprogram élettervezés

WP Cumulus Flash tag cloud by Roy Tanck requires Flash Player 9 or better.